Ez a beköszönő blogunk, a CKH Eger új weblapján. Három éve üzemeltetjük az ország talán legnagyobb, civil fenntartású, közösségi működtetésű színterét, már a harmadik évben, és 2024-ben háromszor annyi látogatottságot értünk el, mint amit terveztünk 2026-ra. A Ház mára belenőtt Egerbe, része lett a város kultúrájának és nem „csak” a magaskultúráról, a művészetekről, zenéről és irodalomról beszélek ilyenkor. A három év alatt nagyon sok édes és keserű tapasztalatot szereztünk a közösségi működtetés terén, de szervezetfejlesztés, önkéntes-menedzsment, biztonságtechnika 🙂 és még sorolhatnám milyen területeken is fejlődtünk. Külön könyvet érdemelne a várossal való egyeztetések sora, az önkormányzat és a civil partner közötti viszony elemzése – ezeket egyszer majd egy konferenciában szeretnénk feldolgozni.
Szóval lesz miről írni ezen a blogon. Várjuk ide a Házzal, a közösségi – nonprofit – működtetéssel kapcsolatos társszerzői munkákat is, legyen ez egy szakmai blog és ne panaszláda.
No responses yet